Húsvéti szokások gyerekeknek

Ebben az évben is elérkezett a húsvét! Ami nem csak azért öröm, mert ez egyben a tavasz érkezését is jelenti. Nagyon sok gyereknek ez az ünnep mókával, játékkal teli napokat jelent. Neked is vannak élményeid a korábbi húsvétokkal kapcsolatban? Emlékezz vissza, miket csináltál a szüleiddel tavaly! És hogy idén se múljon el az ünnep élmények nélkül, összegyűjtöttük egy csokorba a húsvéti szokásokat, hagyományokat (sőt, ha elolvasod a bejegyzést, a végén ajándék is vár):

Locsolkodás

Ez bizony a fiúk dolga! Húsvét hétfőn a fiúk elmennek a lányos házakhoz és egy kedves locsolóvers kíséretében meglocsolják a lányokat. Régebben nem lacafacáztak, egy vödör vízzel öntötték nyakon a leánykákat – ha ők nem voltak elég fürgék, hogy elugorjanak. Ma már szerencsére kellemesebb ez a hagyomány, illatos kölni váltotta fel a vizet. Na persze a mennyiség is csökkent, vödör helyett pár csepp is elég.

És hogy miért is locsolkodunk? Régen az emberek hittek a víz tisztító erejében. Úgy tartották, ezzel elűzhető a rontás. Mára ez a hit már nagyrészt eltűnt, csak a kedves szokás maradt meg.

Te milyen locsolóverseket szoktál mondani? Írd meg a bejegyzés végén hozzászólásként!

Tojásfestés

A meglocsolt lányok szép, hímes tojásokkal jutalmazzák meg a fiúkat. Ezzel köszönik meg, hogy a fiúk gondoskodtak arról, nehogy “elhervadjanak”. A festésnek sokféle módja lehet, vannak egyszerűbbek és nehezebbek is. A boltokban lehet kapni tojásfestéket, amivel nagyon egyszerűen befesthető a tojás. Ha kész, még egy aranyos nyuszis matricát is ragaszthatsz rá. Régebben festék híján hagyma héját főzték bele a tojás vizébe, ez színezte meg tojást. Ügyesebbek viasszal akár mintát is rajzolhatnak a héjára. Kérd meg szüleidet, hogy segítsenek neked a festésben és közben akár mesélhetnek is az ő régi húsvétjaikról.

Tojáskeresés

Szerintem ez a legmókásabb játék húsvétkor. A kert különböző pontjain elrejtenek a szülők mindenféle finomságot (csoki nyuszi, csoki tojás, stb.), amit aztán a gyerekeknek meg kell keresni. Akkor sincs baj, ha nincs kert. Egy lakásban is számos lehetőség adódik, ahová a nyalánkságok eldughatóak. Ha többen vagytok testvérek, még versenyezhettek is, ki találja meg a legtöbb édességet.

Ünnepi barka készítés

Ilyenkor már virágzik a barka, aminek a “virága” olyan mint sok-sok nyuszi farkinca. Kérd meg a szüleidet, hogy szerezzenek be néhán ágat. Tegyétek vázába és díszítsétek fel húsvéti dekorációval. Nagyon szép dísze lesz a lakásnak!

Tojásgurítás

Ezt akár a szabadban, akár a szobában is lehet jásztani. Próbáld a főtt tojást egy bot, vagy fakanál segítségével eljuttatni a célig. Görgesd végig a kijelölt akadálypályán. Kerülgethetsz vele bármilyen földre helyezett tárgyat. Ha még viccesebbé szeretnéd tenni a játékot, próbáld az orroddal irányítani.

Húsvéti puzzle

Vágj ki egy keményebb papírból egyforma tojás alakokat. Ezután ezeket a tojásokat vágd 2 felé úgy, hogy minden tojást más vonal mentén vágtál el. Ezután keverd össze a darabokat. És most jöhet a kirakósdi! Keresd meg az összeillő tojásdarabokat és rakd ki újra az egész tojásokat!
Ha úgy érzed, nehéz lenne ezt megrajzolni, készítettünk neked sablont. Nyomtasd ki a lenti pdf-et és vágd ki ezeket a formákat:

Ha ezeken a szokásokon kívül ismersz még másokat is, írd meg itt hozzászólásként!

Fotók: pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?