Mi az az advent?

Téged is elkápráztat az a rengeteg karácsonyi dísz, játék, ami szinte már az ősz közepétől vár minket egy nagyobb áruházban vagy akár az utcákon? Vannak akik azt mondják, hogy elvész a karácsony meghittsége, ha már két hónappal az ünnep előtt minden díszben áll. Te mit gondolsz róla? Írd meg a bejegyzés alatt, hozzászólásként! Bevallom, nekem tetszik ez a színes forgatag. Szeretem nézegetni a csillogó gömböket, megsimogatom a pihe-puha plüss állatokat.

A dekorációk között feltűnnek az adventi koszorúk is, rajtuk a négy gyertyával. Sokan vásárolják, díszítik vele az otthonukat. Talán ti is vesztek egyet. De vajon azt tudod-e, hogy mit jelent maga az advent? Mit jelképeznek a gyertyák?

Advent jelentése

Maga az advent szó a latin „adventus Domini”-ből ered, jelentése „az Úr eljövetele”, és Jézus Krisztus születésére utal. Az adventi időszakban a keresztény vallásúak Jézus születésének ünneplésére, illetve második eljövetelére készülnek fel. Ez az időszak általában a karácsony előtti negyedik vasárnap kezdődik és karácsonyig tart. De például a görögkatolikus vallásban hat hétig.

Adventi hagyományok

Most már egyre inkább eltűnő hagyomány, hogy az adventi időszakban böjtöltek az emberek. Nem tartottak hangos mulatságokat, bizonyos napokon tilos volt a hús és tejtermékek fogyasztása.

A gyerekek nagy kedvence egy másik szokás: az adventi naptár ajándékozása. Ezen a „naptáron” huszonnégy zárt rekesz rejt magában mindenféle izgalmas dolgot. Minden nap csak egy ablakocskát lehet kinyitni – december elsején az elsőt -, ami mögött apró játék, finom csoki vagy cukorka lapul.

Ugyan a boltokban rengeteg kész adventi naptárat lehet vásárolni, de ha van kedved, saját kezűleg is készíthetsz. Ha esetleg egyedül nem boldogulnál, kérd meg szüleidet, hogy segítsenek! Adok néhány tippet, miből készítheted:

  • Ragassz össze üres gyufásdobozokat: a „smirglis” oldalánál fogva ragassz össze 6 darabot egy sorba. Ebből készíts négyet, majd ezt a négy sorozatot ragaszd egymás tetejére. Ha kész vagy, az összeragasztott dobozkák tetejére, oldalára, aljára ragassz szép karácsonyi papírt, a kihúzható kis „fiókok” elejét pedig festékkel színezheted kedved szerint.
  • Gyűjts össze 24 darab WC papír gurigát, és ezeket ragaszd össze tetszőleges formában. Ez lehet kör alakú, fenyőfa, vagy bármi, ami eszedbe jut. Karácsonyi papír hátulján rajzolj körbe 48-szor egy gurigát, és vágd ki. Ezeket a korongokat ragaszd a gurigák elejére, rakj a gurigákba ajándékot, majd a hátulját is ragaszd be. Akár fehér papírt is használhatsz, és te rajzolsz karácsonyi motívumokat rá.
  • Fehér anyagból vágj ki 24 darab 15×15 cm-es négyzetet, helyezz a közepükbe apró ajándékokat, majd a négyzet négy sarkát fogd össze. Piros és zöld szalaggal vagy fonallal kösd össze, hogy batyut formázzanak. Ezeket a batyukat fel is kötheted egy erősebb zsinórra, és valahova felrögzíted, de akár egy szép fonott kosárkába vagy tálba is belerakhatod.
  • Ha még további ötletekre vagy kíváncsi, nézz szét például a Pinterest weboldalán!

Adventi koszorú

Adventi koszorút a XIX-XX. század óta szokás készíteni. Az első koszorúk még teljesen másképp néztek ki: egy felfüggesztett szekérkerékre 23 gyertyát helyeztek, és karácsonyig minden nap eggyel többet gyújtottak meg. Ez mára leegyszerűsödött, a koszorú fenyőágból, tobozból, szalmára ragasztott mohából és még sok másból is készülhet.

Ami közös ezekben a koszorúkban, hogy négy gyertya van rajtuk, az adventi időszakban minden vasárnap eggyel többet kell meggyújtani. A színük eredetileg három lila és egy rózsaszín volt. A katolikus vallás szerint a lila a bűnbánatot, a rózsaszín pedig az örömöt jelképezi – ezt gyújtják meg a legutolsó vasárnapon. Minden egyes gyertya szimbolizál egy-egy fogalmat is: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet.

Manapság gyakran látni négy egyforma színű (fehér, piros, arany, stb.) gyertyát is – ezeket inkább csupán az otthonunk díszítésére vásároljuk, még ha nem is követjük a vallási hagyományokat.

Az advent időszaka mindenkinek kicsit más, mint az év többi része. Akár hívő, akár nem, valahogy készülődik a karácsonyra, a szeretet ünnepére. Ajándékokat vásárol, díszíti az otthonát, tervezi hogyan, mikor látogassa meg ritkán látott családtagjait. És ha ez a készülődés egy picit is átmelegíti a lelkét, máris megvalósult advent lényege: a várakozás.

Vélemény, hozzászólás?